A projekt célja a leromlott városi területek fizikai, gazdasági és társadalmi megújítása, különös tekintettel a hátrányos helyzetű, leromlott Szala városrészre.
A szociális városrehabilitációs projekt megvalósítása hozzájárul Eger leszakadó Szala városrészében megnyilvánuló társadalmi-fizikai-gazdasági problémák komplex módon való kezeléséhez a területen élők társadalmi integrációjának elősegítése érdekében.
A projekt igyekszik a korábbi beavatkozások folytatásaként, azokat kiegészítve és erősítve olyan segítséget nyújtani az akcióterületen élők számára, mellyel a beavatkozási területen élők egy részének deszegregációja valósulhat meg.
A fejlesztés egyik legfontosabb célja – összhangban a Felhívás önállóan támogatható projektelemeivel – szociális bérlakások felújítása, korszerűsítése, melynek eredményeként a célcsoport lakhatási körülményei javulnak, illetve társadalmi integrációjuk erősödik. Emellett a szegregátumban élők számára egy közösségi mosoda kerül kialakításra, megkönnyítve ezzel mindennapjaikat, továbbá akcióterület határán lévő leromlott állapotú utca több pontján kitérők építése tervezett, annak érdekében, mely a közszolgáltatások elérését segíti az itt élők számára.
| Operatív program | Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz |
|---|---|
| Pályázati felhívás azonosítója és neve | TOP_PLUSZ-1.3.2-23-EG1 - Fenntartható városfejlesztés |
| Projekt azonosítója | TOP_PLUSZ-1.3.2-23-EG1-2025-00001 |
| Kedvezményezett neve | Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata |
| A projekt címe | Szociális városrehabilitáció |
| A projekt kezdése | 2025. 09. 01. |
| A projekt tervezett befejezése | 2028. 10. 31. |
| Megítélt támogatás összege | 49 978 630 Ft |
| Projekt összköltsége | 49 978 630 Ft |
| Támogatási arány | 100% |
| Uniós társfinanszírozási arány (alaponként) | ERFA - 85% |
| Forrás | Európai Regionális Fejlesztési Alap |